Óralap + gyertyatartó = ?

Óralapból órát talán utoljára Kreatív Hobbys időszakomban készítettem, akkor is üvegfestékkel, meg kontúrral… Gyertyatartóból már készült puff láb és sütitartó is, most pedig összekombóztam őket és emeletes sütikínáló lett a végeredmény.

__CSC6226

A fotelt megmentjük!

Ez volt az a Térnyerők szoba, ahol gyakorlatilag mindent ki kellett paterolni a régi szobából…zsúfolt volt, komor és sötét, és ezt a tulajdonosok is érezték. Ők még a fotelhez sem ragaszkodtak, mondván régi és rozoga, de hát azért egy art deco fotelt azért mégsem dobunk ki, ugye?

__IMG_8923

Szoba kilátással

Ez volt a 13. szoba Térnyerőkös pályafutásom során, és ekkor éreztem először, hogy kreatív energiáim apadnak, féltem, hogy nem lesznek jó ötleteim. Ráadásul fáradt és kimerült voltam, hétről hétre kellett új dolgokat villantanom, és ahogy minden szobánál, most is egyetlen napom volt mindent kitalálni és megtervezni.

__IMG_5999

Keverj táblafestéket!

3D por, az vajon mi? Egy tök jó dolog és persze rögtön nem arra használtam, amire kifejlesztették. Eredetileg 3D-s felületek kialakítására alkalmas, akrilfestékkel massza állagúra összekeverve és pl. ehhez való sablonba kenve. Én viszont táblafestéket kevertem belőle!

__CSC6071

Dekorálj saját fotókkal

Szorítottunk egy kis helyet az új “irodának” a hálószobánk egyik sarkában. Semmi különös, csak kellett egy asztal, ahol az új ambíciók kibontakozhatnak. Mégis sikerült az alig 1 m2 helyen olyan sarkot kialakítani, ami végül egészen különleges lett számunkra.

__DSC6046

Dekortapaszt a gyerekszobába

Vége eljutottam Kinga Barátnőmhöz és a kis Pannihoz, aki lassan két hónapos. A bébiszoba dekorációját a friss szülők nem tervezték, hisz hamarosan el fognak költözni, ezért a legfontosabb bútorokon és kiegészítőkön kívül csak fehér falak vannak a szobában…Én viszont vittem magammal a dekortapaszaimat és pikk-pakk lett gyerekszoba design.

__DSC5924

Hányas voltál matekból?

Amíg az ember nem érti a matekot, utálja. Pedig a matek jó dolog, sok felesleges fizikai munkától is megkímélhet egy szinuszfüggvény, vagy egy pitagorasztétel. És milyen jól jön, ha az ember geometriai mintázatot szeretne festeni, méghozzá szabályosat, amihez nem kapható sablon.

_DSC5955

Nyúl Oscar

Csináltam egy nyúlszobrot. Azt gondoltam, hogy az amúgy nem annyira szimpatikus polisztirolból valami mást csinálok, mint festett tojás, vagy dekupázsolt nyúl. Lehet, hogy kicsit giccses, de szerintem poén.

__DSC5878

Moulin rouge

Na, ilyennel sem volt még dolgom! A Térnyerőkben Fésűs Nellynél jártunk, aki budoár hangulatú hálószobára vágyott. Megkapta!

__IMG_0210_

A kamerán innen és túl

Az új év pihenéssel kezdődött, a januárt szinte végigpihegtem, miután befejeződtek a Térnyerők forgatásai. Februártól megint munkába lendültem, több fronton is futnak a dolgok, és végre a blogra is van időm. Az elmúlt hetekben pedig  megint a kamerák előtt mocorgok, csak most egy kicsit másképp.

_IMG_7614